Márciusi ifjak
Kik is voltak ők?
Kik voltak a márciusi ifjak?
A márciusi ifjúság kisebb baráti csoportok összetalálkozásából szerveződött történelmi hatású táborrá. Az Életképek című lap 1847. július 4-i számában névtelen programcikk jelent meg Észarisztokrácia címmel. Írója Jókai Mór volt, aki forradalmat jósolt. Az "észarisztokrácia" elve szerintük azt jelentette, hogy az országgyűlés alsó táblájához kerülőket kizárólag képességeik alapján kellene megválasztani, és a felső táblába kerülők között is a hozzáértés, a rátermettség és nem a származásnak kell lennie az elsődleges szempontnak. A márciusi ifjak magukat észarisztokráciának tartották, és semmi kétségük sem volt aziránt, hogy mást, mint a nép érdekeit, nem is képviselhetnek.
Jókai Mór
,,Az irodalom hivatása az igazságot terjeszteni... az igazságnak tetsző alakot adni... Őrt állni az emberiség örök jogai felett, felrázni az alvó erőt gyáva tespedéséből, fogyasztani a szűkkeblűség birodalmát, s mi legfőbb: tudni szólani és tenni a jó ügyért."
Petőfi Sándor
,,Ott áll majd a krónikákbanNeved, pesti ifjúság,A hon a halálórábanBenned lelte orvosát."
Márciusi ifjak listája:
- Ágai Adolf
- Bérczy Károly
- Bozzai Pál
- Bolyovszky Gyula
- Degré Alajos
- Emődy Dániel
- Farkas Lujza
- Hamary Dániel
- Hatala Péter
- Irinyi Dániel
- Irinyi József
- Jókai Mór
- Kléh István
- Nyári Albert
- Oroszhegyi Józsa
- Pálffy Albert
- Petőfi Sándor
- Sükei Károly
- Szegfi Mór
- Telepy Károly
- Tízek Társasága
- Vajda János
- Vasvári Pál
- Vidats János